Az a legrosszabb, mikor mindneki azt mondja valamiről, hogy meg tudod csinálni, mert ismernek és általában tényleg meg tudod tenni. De akkor egyszer, amikor csak annyit szeretnél hallani, hogy igen, nem csinálod meg, de semmi baj. Akkor nem, mindenki: De meg tudod csinálni. Én pedig tudom, hogy nem tudom. Ha pedig a legjobb barátnőmnek panaszkodom ezzel kapcsolatban bármiről: "Oké, megértem. De akkor mit szóljak én?"
És válaszolnék valamit, de nem tudok. Nekem tényleg jobb. De áh. Most erre mit lehet válaszolni? Persze, semmit csendben maradok, és áttérek rá, nyugtatom , mert neki tényleg rosszabb.
Viszont már kezdek kikészülni, hogy senki nem hiszi el, hogy ez tényleg nehéz, és nem hallgatnak meg, mert az első mondat után azt hiszik, csak nyávogok. Pedig most tényleg nem. És tegnap már sikeresen sírva fakadtam akkor, amikor nem kellett volna, olyan előtt, aki előtt nem kelett volna. És rohadtul nem tudja, hogy nem miatta sírtam. Áh. Elegem van.
De hosszú lett ez. XD
