Bohó Boholy bejegyzései

- Nézze - mondta Arthur. - Nem egyszerûsítené le a dolgokat a maga számára, ha én minden további nélkül feladnám, és most rögtön megbolondulnék?

- Southend elolvadt, úgy látszik… a csillagok örvénylenek… pormacska… a lábaim elszivárogtak a naplementébe… a bal karom is oda lett… - Rémisztõ gondolat csapott belé: - A fenébe is! Hogyan állítsam be a kvarcórámat; - Elkeseredetten forgatta szemeit Ford felé. - Ford! Mindjárt pingvinné változol. Kérlek, hagyd abba.
(...)
Ford dühödten körbetotyogott a medencéjében.
- Hej, kicsoda vagy? - hápogta. - Hol vagy? Mi történik itt, és hogy lehet megállítani?
(...)
- Kérem, lazítsanak - mondta a hang kedvesen, mintha csak a stewardess nyugtatná az utasokat a repülõgépen, melynek csak egy szárnya maradt, és két motorja közül az egyik lángol -, nyugodjanak meg, teljes biztonságban vannak.
- Nem ez a lényeg! - háborgott Ford. - A lényeg az, hogy én a teljes biztonságban pingvinné változtam, a kollégámnak pedig mindjárt elfogynak a végtagjai!

Na jó, befejeztem. :) Ez az újraolvasás átka :p

- Te magas ég! - kiáltotta Arthur. - Ez pont olyan, mint a parti strand Southendnél!
- Igazán megnyugtattál - mondta Ford.
- Miért?
- Már azt hittem, megbolondultam.
- Lehet, hogy megbolondultál. Lehet, hogy csak képzelted, hogy mondtam.
Ford ezen eltöprengett.
- Hát akkor mondtad vagy sem? - kérdezte.
- Azt hiszem, mondtam - felelte Arthur.
- Lehet, hogy mindketten megbolondultunk.
- Persze - vélekedett Arthur. - Ha mindent egybevetünk, meg kellett bolondulnunk, hogy azt higgyük, ez itt Southend.
- Azt hiszed, hogy ez itt Southend?
- Hát persze.
- Én is.
- Akkor mindketten megbolondultunk.

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

- Mért, most mit ír? - kérdezte Arthur.
- Jobbára ártalmatlan - vallotta be Ford zavartan köhécselve.
- Jobbára ártalmatlan?! - üvöltött Arthur.
- Mi ez a zaj? - sziszegte Ford.
- Én üvöltök! - üvöltötte Arthur.

- Ford - makacskodott Arthur -, tudom, hogy hülyén hangzik, de mondd: mit keresek én itt?
- Azt te is tudod - mondta Ford. - Kimentettelek a Földről.
- És mi történt a Földdel?
- Á! A Földet megsemmisítették.
- Tán csak nem - Arthur fel sem emelte a hangját.
- De igen. Egyszerűen elpárolgott, bele az űrbe.
- Nézd - mondta Arthur -, fájlalom a dolgot.
Ford a homlokát ráncolta, és látszott, hogy Arthur kijelentésén töpreng.
- Igen - mondta végül. - Megértem az álláspontodat.
- Érti az álláspontomat! - Arthur felháborodottan üvöltött. - Érti!
Ford felpattant.
- Nézd a könyvet - sziszegte sürgetően.
- Mit?
- "NE ESS PÁNIKBA!"
- Nem estem pánikba!
- De igen.
- Jó, hát akkor pánikba estem, mi mást tehetnék?
- Tarts velem, és érezd jól magad. A Galaxis remek hely. Szükséged lesz erre a halra a füledben.
- Hogy tetszik ezt mondani? - kérdezte Arthur megítélése szerint a lehetőségekhez képest udvariasan.

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Az óceán zúgó moraja.
Hullámtörés zaja távoli partokon, valahol olyan messze, ahová már a gondolat sem jut el.
A mélység néma robajlása.
S közben hívó hangok csendülnek, de nem is egészen hangok, inkább reszkető zümmögések, érthetetlen szókezdemények, félig artikulált gondolatok.
Üdvözletek, melyek hullámokban érkeznek, aztán susogva visszahúzódnak, töredezett szóhordalékot hagyva maguk után.
A bánat dagálya mossa a Föld partjait.
Az öröm dagálya... Hol is? Egy leírhatatlanul megtalált, leírhatatlanul belakott, leírhatatlanul nedves világon. A vizek dala.
Hangok valóságos fugája, lármás magyarázatok egy elkerülhetetlen katasztrófáról, egy elpusztult világról, a tehetetlenségről, a görcsös elkeseredésről, a semmibe zuhanásról... Aztán ismét szavak hullámverése.
Az ébredő remény, az árnyék-Föld, mely az idő rejtett hajlataiból, a tér mélyebb rétegeiből került elő. Egy nagy erőfeszítés, az akarat diadala, a repülés. Egy új világ a régi helyén, épp csak a delfinek nélkül.
(...)
Végül hallani még, amint hosszú, súlyos és tökéletesen szürke testek siklanak alá valami feltérképezhetetlen mélységbe, halk kuncogások közepette.

Douglas Adams