Tudom, hogy mindenki ismeri, de az előző gondolatomról jutott eszembe (nagyon igaz most ez számomra).
"Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán,
S irigykedünk egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták, s szabadok.
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Különösek vagyunk mi emberek,
A lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Hisz akkor sírunk, ha nevetünk."
