Bohó Boholy bejegyzései

 "Hunyd le a szemed egy éjszakára, engedd, hogy a zene a belsődig hatoljon. Hagyd, hogy darabokra zúzzon, majd felépítsen újra, hogy más szemmel lásd a holnapot."

 Igazából több cipőbolt döntött úgy ma, hogy aki nem akar se tűsarkúban, se balerinacipőben, se tornacipőben járkálni tavasszal hanem esetleg edzőcipőben, az nem is létezik, így nem is árulnak a számára cipőt :o Köszönöm a lehetőséget rengeteg idő elpazarlására.

 Hát nem tudom. Azt hittem eddig hogy van egy maximális foka a hétfő reggel iránt érzett gyűlöletnek. Nincs.

 Nem tudom megérteni hogy ha már másfél hónappal az előadás előtt semmi jegy nincsen, akkor miért adnak ilyen keveset belőle? :(
Univerzum (vagy tetszőlegesen behelyettesíthető "titokzatos erő") szeretnék elmenni április 21-én a Szentivánéji álomra, első 5 sorba a földszinten. Köszönöm.

 Azt hiszem az internet kivetett magából. Nem tudok bejelentkezni facebookra és az e-mailjeim se mennek el. Lehet, hogy el kéne gondolkodnom ezen...

 Azért van gond ezzel az Anna Karenina-Sanzonest kombinációs hétvégével, hogy eltelt majdnem 5 nap már, és képtelen vagyok Lillán, Katán vagy Szilveszteren kívül bárki más hangját hallgatni. Hihetetlen volt.

 Azt hiszem eddig ez volt életem legszebb hétvégéje <3

"Hiszem a hangom a lelkedbe hazatalál és ott majd tovább él..."
Ez így igaz. Köszönöm. <3

 Hát. Az elmúlt egy hónapban voltam kétségbeesett, nagyon motivált a jó dolgokra, voltam olyan fáradt hogy azt hittem összeesem és volt olyan is hogy mindent meg akartam csinálni ami a listámon van (röpke 3-4 A/4es oldal). Volt olyan hogy álltam a terem előtt, és képtelen voltam bemenni az órára, annyira az erőm végére értem. Volt olyan hogy a tanáraimról egészen nem illendő dolgok jutottak eszembe (azóta se merem bejelölni facebookon). Volt olyan hogy minden erőmet össze kellett szednem egy olyan feladathoz, ami ellen minden idegszálam tiltakozott. Volt olyan hogy elindultam reggel, de nem a suliban, hanem egy kávézóban kötöttem ki, és azon tűnődtem vajon mi oka lehetett annak, hogy nem voltam hajlandó leszállni a villamosról, hogy bemenjek. Voltam depressziós is, voltam beteg is és voltam olyan önbizalomhiányos, hogy nem mertem átmenni egy termen mert ott volt 30 ember. Volt olyan hogy megfogadtam hogy valakivel nem kezdeményezek beszélgetést, mert mindig én írok előbb, így hetek óta nem beszéltünk online, csak élőben, mégse látom rajta a különbséget. Volt olyan (illetve inkább még van) hogy átalakítottam a szobám. Volt olyan, hogy beszélgettem valakivel, aki teljesen megértette a sulival kapcsolatos gondjaimat. Volt olyan hogy egy egész nap nem csináltam semmit. Volt olyan hogy megsajnáltak nagyon és volt olyan is hogy csodáltak valamiért. De nem erről akartam.

Játszottam sokat, kipróbálok most egy új módszert amit az elmúlt 13 évben nem alkalmaztam, méghozzá a hétről hétre való folyamatos tanulást. Egészen új, biztos én vagyok az első, aki kitalálta. Közben megfogadtam egy csomó mindent, túl sokat is, úgyhogy adtam le belőle. Aztán jöttek események, ami miatt újra megfogadtam őket.

Valamint ma álmodtam valami nagyon szépet és megfoghatatlan érzést. Nem történt semmi az álomban, csak egy ölelés, mégse voltam annyira egész talán még sose.