Bohó Boholy bejegyzései

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz? 
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül éppen itt él
épp most, 
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz? 
Talán igen.

Fura volt álmomban. Olyan volt mintha vártunk volna valamit, mintha a tanévnyitó kezdődne. Én valahol álltam egy ajtóban, ahonnan úgy nagyjából mindent láttam és mégsem voltam bent. Tudtam, hogy Ő is ott van valahol, ahogy azt is tudtam hogy nem mennék oda hozzá, mert képtelen lennék beszélni vele. Aztán egyszerűen ő sétált oda hozzám, és valami semmilyen témáról kezdett velem beszélgetni. Csak úgy egyszerűen, tegezve, könnyedén.

Éreztem a görcsöt a gyomromban, a jóleső kis fájdalmat, hogy most ebből valami nagyon jó lesz. Nehezen válaszoltam szintén egy kis semmitmondót, teljesen úgy mintha nem is Ő állna ott velem szemben. Közben izgultam, és örültem egyszerre, olyan ismerős izgalommal. Beszélgettünk, semmiről, ünnepségről, időjárásról.

Aztán kérdeztem, hogy miért is jött ide hozzám? Mire csak azt mondta már találkozunk azért párszor. Valamiért a tárgyakat kezdte el sorolni, az idei tanévtől visszafelé, mintha ő tartotta volna őket. Először a mostanit mondta, majd az előző félévet, a következőképpen bevezetve: ahol egy nagy lepkehálóval kergettük… (egyébként milyen igaz, tényleg az egész tárgy ennyi volt. Lepkehálóval kergettük a teljesen elvont matematikai fogalmakat, és ha elkaptuk őket, akkor már semmi gond nem volt).Majd nevetve mondtam, hogy igen az tényleg olyan volt, és a többit is soroltam. 
De miért vagy itt? –kérdeztem nem is tudom miért feszegetve a témát. Mire ezt a választ kaptam:

- Nem tudom... Örültem hogy látlak. Jó hogy itt vagy.