Kicsikről, nagyokról. Teltekről, és karcsúakról. Optimistákról és pesszimistákról. A biztonság megszállottjairól, és a veszélyesen élőkről. Az egyéniségekről, a feltörekvőkről és a léhűtőkről. Azokról, akik gondolnak a jövőre. A rövidlátókról, a távollátókról, és az előrelátókról. A föld felett lebegőkről, a földön járókról. Azokról, akik szeretik a meglepetéseket. Éjjel, nappal, úton, útfélen. Dunán innen, Dunán túl. A pusztán, és a Balaton hullámain. Eső előtt, és eső után. Randevúról és családi ebédről. Romantikusokról, azokról akik szeretnek, akik nem, akik szívből, akik igazán. A beilleszkedőkről, a kiemelkedőkről. A tisztalelkűekről, a mosolygósakról, a zárkózottakról, és a boldogságtól ordítókról. Egyedül, kettesben. Együtt a családdal, rólad, és rólam. Rólunk, mindenkiről.
Venném ki a zöldséget a tából, olyan furcsa hangja van, amikor próbálnám kiszedni. Megnézem a hűtőt, ja hogy minden megfagyott. Remek. Szedem elő a kis csákányomat, kibányászom. Oké, megoldottam. De a húst, hogy fogom kiszedni a tepsiből?
Arra gondoltam, hogy mivel a bejegyzéseim minősége az amúgy se túl magas szinttől egy lefelé ívelő pályát vettek, minden bejegyzés végére teszek egy ilyen kis smiley-t, hogy ne unja halálra magát az se, aki ezeket a sületlenségeket elolvassa. :)
Rendberaktam a könyvjelzőimet. Az elmúlt három, lassan négy hónapban nem voltam hajlandó külön mappákba tenni, mert nem tudtam elfogadni, hogy az előző gépem meghalt, a három éve alatt összegyűjtött kedvencekkel együtt. :S Amit persze kimentettem, de hát nem ment tönkre a DVD? Azt hiszem most telt le a gyászidő, a 400 honlapot szépen elrendezgettem.
-Szia... -Te mit csinálsz Joey? -Semmit. -Várat építettél, ugye? -Ööö...(nagy vigyor)...Igen! -(...) -Ugyan már. A barátunk. Szüksége van ránk. Viselkedj felnőtt módjára, és gyere tévét nézni a várba.
Csöng a telefon, Joey veszi fel. -A lakás tulajdonosa.Minket jelölt meg kezeseknek. Ross az egyik legjobb srác a világon. Igen. nagyon megbízható. Chandler kikapja a kezéből a telefont. -Igen, és van egy hatalmas kutyája.Aki egész éjjel ugat. -... -Ó, ki ne szeretné a kutyát...Ja igen, és sztepptáncos. -... -Igen, én is szeretem nézni...Ja és strici... -... -Igen, ahogy mondom. Lányokat futtat.Kutyatartó, táncos strici.
-Nem költözhetsz Phoebe-hez. Mi vagyunk a haverjaid..Kérlek maradj.. -Biztosak vagytok benne? -Igen, abszolúte. Itt kell maradnod.. tényleg. -Rendben van. -Helyes cimbora! -Szóval strici vagyok?Nem számít!
-Szerintem ez női kalap.. -Ne locsogj anniyt, inkább csinálj teát, asszony!
A fény ragyogó volt, kristályos, egy csillagokkal teli fekete égbolton. -Á. Tényleg van egy sivatag. Mindenki ezt kapja? – kérdezte Tesveer. KI TUDJA? -És mi van a sivatag végén? ÍTÉLET. -Melyik végén? A Halál elvigyorodott és oldalt lépett. Amiről Tesveer azt hitte, hogy szikla a homokban, egy összegörnyedt alak volt, térdét átkulcsolva ült. Úgy látszott, megbénította a félelem. Tesveer csak bámult. - Vorbis? – hitetlenkedett. Ránézett a Halálra. -De hát Vorbis száz évvel ezelőtt meghalt! IGEN. EGYEDÜL KELL VÉGIG MENNIE AZ UTAT. TELJESEN EGYEDÜL ÖNMAGÁVAL. HA MERI. -Itt volt száz évig? VALÓSZÍNŰLEG NEM. AZ IDŐ ITT MÁS. SOKKAL... SZEMÉLYESEBB. - Á! Úgy érted a száz év elröpülhet, mint néhány pillanat? A SZÁZ ÉV ELTARTHAZ AKÁR EGY ÖRÖKKÉVALÓSÁGIG. A fekete-fehér szempár esedezve meredt Tesveerre, aki automatikusan kinyúlt, gondolkozás nélkül... És aztán tétovázott. GYILKOS VOLT. – mondta a Halál. – ÉS GYILKOSOK TEREMTŐJE. KÍNVALLATÓ. ÉRZELEMMENTES. KEGYETLEN. SZÍVTELEN. KÖNYÖRTELEN. -Igen. Tudom. Ő Vorbis. – felelte Tesveer. Vorbis megváltozatta az embereket. Néha halott emberekké változatta őket. De mindig megváltoztatta őket. Ez volt az ő diadala. Sóhajtott. -De én meg én vagyok – szögezte le. Vorbis fölállt, habozva, követte Tesveert át a sivatagon. A Halál nézte, ahogy elmennek.
Az óceán zúgó moraja. Hullámtörés zaja távoli partokon, valahol olyan messze, ahová már a gondolat sem jut el. A mélység néma robajlása. S közben hívó hangok csendülnek, de nem is egészen hangok, inkább reszkető zümmögések, érthetetlen szókezdemények, félig artikulált gondolatok. Üdvözletek, melyek hullámokban érkeznek, aztán susogva visszahúzódnak, töredezett szóhordalékot hagyva maguk után. A bánat dagálya mossa a Föld partjait. Az öröm dagálya... Hol is? Egy leírhatatlanul megtalált, leírhatatlanul belakott, leírhatatlanul nedves világon. A vizek dala. Hangok valóságos fugája, lármás magyarázatok egy elkerülhetetlen katasztrófáról, egy elpusztult világról, a tehetetlenségről, a görcsös elkeseredésről, a semmibe zuhanásról... Aztán ismét szavak hullámverése. Az ébredő remény, az árnyék-Föld, mely az idő rejtett hajlataiból, a tér mélyebb rétegeiből került elő. Egy nagy erőfeszítés, az akarat diadala, a repülés. Egy új világ a régi helyén, épp csak a delfinek nélkül. (...) Végül hallani még, amint hosszú, súlyos és tökéletesen szürke testek siklanak alá valami feltérképezhetetlen mélységbe, halk kuncogások közepette.
“A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.”
