Bohó Boholy bejegyzései

"...nem felejtem soha el, ki volt mindig velem, azt is mindig tudni fogom, ki fordult ellenem..."

Általában a "majd holnap" a hét legzsúfoltabb napja!

Iwiwen találtam:

`Most mit mondjak? Ki vagyok én, hogy bármit
mondjak? Ki vagyok én, hogy merjek létezni? Kinek? Kiért?
Minek? Miért? ...

Hát elmondom.
A porcelánbaba vagyok, akihez beszélsz. Akinek kiöntöd a
lelked, mondván, úgyse beszél vissza. Csendesen,
nyugalmasan végighalgatlak, és a te hangoddal, a te
gondolataidat veszem mozdulatlan számra. Az vagyok, akivel
játszhatsz, kényed-kedved szerint. Levághatod a hajam,
kisminkelhetsz, levetkőztethetsz, felöltöztethetsz, én nem
szólok, némán tűröm, és mosolygok.
Velem vagy, de nélkülem, értem, de ellenem...
Összefogsz törni... ´

A letöltések mappám 2, 35 gigás, 2689 fájl, és 120 mappa található benne. Tegyük hozzá, hogy én csak 4 mappáról tudok, nem tudom mi az a 120. De akkor is rendet kéne rakni.

Ez meg kell, kell, kell. Nagy firefoxos netezőként szükségem van rá.

Ezek azok, amikkel nem is tudok mit kezdeni. Bibi? Ajaj? XD

Olyan szerencsés az, aki tud abban hinni, hogy mindennek oka van. Én is idáig jutottam, mert múlt héten nem épp a kedvező dolgok történtek velem, míg a buszon beugrott, hogy oka van. Ha nem is igaz, jó azzal hitegetni magam, hogy oka kell hogy legyen a rossznak. Mert máshogy nem tudok túllépni ezeken.
Most már egész jó kis mantrává vált, hogy amikor újból felemlítődik, elkezdem mondani.
Oka van, oka van, oka van, oka van.
És valamennyire megnyugszom tőle. Tudom, hogy elég hülye dolog, de használ. Mély levegő, oka van.

Most arra kérem, hogy értékelje a xy portált a következő dimenziók szerint. Érdekes szempontok vannak.

Biológiailag lebomló és komposztálható hordtáska. Ki nem találtam volna, hogy ez egy SPAR-os zacskóra vonatkozik.

Kislábnyomok a BKV térképén...

Hát most erre mit mondjak? Japánokkal állunk mindig versenyben, de ők kicsit többen vannak. Ezek szerint a magyarok ráérnek.

Sárhelyi Erika: Félúton

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg ,,valahonnan" ,,bárhova" jutok,
talpam alá éles kövek görögnek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.

Lehet, hogy ő is olyan szerencsétlen, mint amilyen te vagy. - közölte velem az anyukám :)

Felkeltem éjjel, és a konyhában éreztem valami nagyon fura, ismerős illatot. Egy nappal később újból eszembe jutott, és megkérdeztem anyukámat, hogy mi volt. Ő csak furcsán nézett, hogy miről beszélek.
Kiderült, hogy álmodtam. (Most így visszaemlékezve, tényleg nem keltem fel éjjel, vagy legalábbis a konyha felé vezető út kiesett, meg a visszaút is).
Mindegy, csak felvetődött bennem a kérdés, hogy tudunk illatot álmodni?

Mondtuk az új tesitanárnak, hogy mi még soha nem ugrottunk magasat (így tizenkettedikben). Hogyan kell?
Erre ő kiröhögött minket. Micsoda egy tanerő.